Híres építészek a török építészet történetében
A nagyszerű birodalmi építész, Mimar Sinan (1490–1588)
Mimar Sinan, akit Koca Mimar Sinan néven is ismertek, 1490-ban született, és az Oszmán Birodalom fő építészeként szolgált. Világszerte elismert hírneve és elismerése a munkái minőségéről tanúskodik. Először az oszmán kormány janicsárjaként szerzett hírnevet, de gyorsan előrelépett a ranglétrán, és elismert katonai mérnökké vált. 50 éves korában kinevezték a királyi építészek irodájának vezetőjévé, és megbízták egy császári mecset, a Sehzade (herceg/sahzade) mecset építésével, amelyet ma már a pályafutása korai remekműveinek egyikeként tartanak számon. Élete során három különböző szultánnak szolgált: Nagy Szulejmánnak és Selimnek. II. és III. Murád. Ami különösen kiemelkedővé tette, az az a képessége volt, hogy felismerte, hogyan lehet a mérnöki tudományt és az építészetet összehangolni. Annak érdekében, hogy egy épületben a használható tér növelhető legyen, különböző kupolaváltozatokat próbált ki, egyetlen és több kupolás megoldásokat is, és ezzel a tapasztalati megközelítéssel elérte a geometriai tökéletességet és a szerves egységet. A történészek 477 épületet azonosítottak, amelyek tervezésében vagy építésében részt vett, de ezek közül ma már csak 196 áll. Legjelentősebb művei közé tartozik a Szulejmánije mecset, a Mihrimah Szultána mecset, a Kilic Ali pasa épületegyüttese és a Haseki Hurrem Szultána fürdője. Az edirnei Szelimije mecsetet általánosan a legkiemelkedőbb művének tartják. lenyűgöző és jelentős életműve.
A Balyan család (a 18. és 19. század)
A Balyan család egy híres oszmán örmény építészcsalád volt, amely a 18. és 19. században a birodalom legimpozánsabb palotáinak, kúriáinak, pavilonjainak és mecseteinek tervezésében vett részt. Öt generáció során hat szultán bízta meg őket feladatokkal, kezdve III. Szelim szultánnal, és befejezve II. Abdulhamiddal.
A Balyan család a 18. század fordulóján emelkedett ki, amikor a nyugati eszmék terjedése a császárságban a csúcspontjára ért. Kulcsszerepet játszottak a neo-oszmán stílus kialakításában, amely ötvözte a neoklasszikus és a barokk stílusok elemeit. A család hét palotát tervezett, köztük a Dolmabahçét, négy gyárat, egy laktanyát, egy mecsetet, hét templomot, két kórházat, három iskolát, két gátat, egy szökőkutat és egy mauzóleumot. Garabed Amira volt a család legelismertebb tagja az építészeti csapatban.
Jelenleg Isztambulban mindenhol találkozhatunk a család nagyszerű alkotásaival. Ez magában foglalja Mahmut szultán és Abdulmecid szultán sírjait, a Dolmabahce-, Beylerbeyi-, Ciragan-, Yildiz-, Kucuksu-, Ihlamur-, Baltalimani- és Adile Sultan (Kandilli) palotákat, az Aynalikavak-, Izmit-, Mecidiyekoy-, Zincirlikuyu-, Ayazaga- és Kalendar mecseteket, valamint számos más mecsetet és palotát.
Mimar Kemaleddin Bey (1870–1927)
Ahmet Kemaleddin, aki 1870-ben született, leginkább Mimar Kemaleddin néven ismert. Építőként és restaurátorként szerzett hírnevet az Oszmán Birodalom utolsó éveiben és a Török Köztársaság első évtizedeiben. Vedat Tekkel együtt az első török nemzeti építészeti mozgalom úttörője volt, amely építészeti alkotásaiban kiemelt hangsúlyt fektetett a török identitásra. Bár Mimar Kemaleddin a korabeli német építészetből merített ihletet, az a szálloda, amely egykor az isztambuli történelmi negyedben található Tayyare Apartmentsben állt, azt mutatja, hogy ő is egyedi török építészeti stílust és identitást alakított ki.
Vedat Tek (1873–1942)
Ha az első nemzeti építészeti mozgalomról van szó, senki sem vehetők össze Vedat Tekkel. 1873-ban született, a 19. század vége felé. A galatabányai középiskola elvégzése után Párizsban járt a neves francia felsőoktatási intézményekben, az École Centrale-ban és az École des Beaux-Arts-ban. Pályafutása kezdetén két fontos pozícióban szolgált az Oszmán Birodalom kormányzatában: először a Posta- és Távíróminisztérium megbízott építészeként, majd a paloták főépítészeként, ebben a minőségében felügyelte mintegy 20 palota felújítását. Korai munkái közé tartozik a kasztamonui kormányzói hivatal és az isztambuli főposta. Felkéretett. Ankarába költözött a Köztársaság kikiáltása után, hogy létrehozza a Török Naggyűlést. A Haydarpasa és a Moda kikötő, Sedat Tek otthona, valamint a Cankaya Gazi-palota csak néhány a számos más jelentős épület közül, amelyet tervezett és épített.
Turgut Cansever (1921–2009)
Turgut Cansever, török építész és városrendező, 1921-ben született. Három Aga Khan-díjat kapott építészeti munkásságáért. Az Isztambuli Állami Képzőművészeti Akadémián szerzett építészeti diplomát, majd Sedad Hakki Eldem asszisztenseként kezdett dolgozni. Koncepcionális megközelítéséhez az ország különböző részeiből származó népi mondásokat és kifejezéseket használta fel. A legismertebb művei közé tartozik az isztambuli Büyükadán található Anatolian Club Hotel (1951–1956) és a bodrumi Demir Holiday Village (1971).
Szeifi Arkan (1903–1966)
A modernista építész, Seyfi Arkan 1903-ban született Isztambulban. Pályafutása a Török Köztársaság korai éveire esik. A sikeres tanulmányai után, melyeket az Isztambuli Képzőművészeti Akadémián töltött, ösztöndíjat nyert, és Berlinben folytatta tanulmányait Hans Poelzig professzor irányítása alatt. Poelzig tanításai mélyrehatóan befolyásolták gondolkodását és alkotói módszerét. Az akkori kor egyik legjelentősebb építészeként Atatürktől kapott felkérést a Cankaya elnöki rezidencia megtervezésére. Bár ugyanabban az időszakban élt, mint az első török nemzeti építészeti mozgalom, munkássága kiemelkedik a többi közül. Nem a nemzeti identitásra alapozta terveinek koncepcióját, ellentétben Vedattal. Tek és Mimar Kemalleddin munkásságánál azonban fontosabbak az általános építészeti elvek.
Sedad Hakki Eldem (1908–1988)
Sedat Hakki Eldem, a modern török építészet egyik úttörője, abban az évben született, 1908-ban. Eldem, egy diplomata fia, gyermekkorát és ifjúkorát Európában töltötte, ahol francia általános iskolába, majd német gimnáziumba járt. Törökországba való visszatérése után a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be, ahol Vedat Tek és Guilo Mongeri óráit látogathatta. Miután befejezte az egyetemet, ösztöndíjával Európa-szerte utazott. Ott együttműködött Perrettel és Poelziggel, és számos városba látogatott. Építészeti stílusára nagy hatással voltak a török és európai tudósoktól szerzett ismeretei. Bár művészeti irányzata az art deco, a nemzetközi stílus és még Le Korbuszié hatása érezhető korai munkáiban, később az oszmán népi építészetre specializálódott. Eldem stílusa az évek során dinamikusan fejlődött, ezért nehéz egyértelműen besorolni. A legnevesebb alkotásai közé tartozik az Agaoglu-ház, az Isztambuli Egyetem Természettudományi Karának épülete és a Florya komplexum Isztambulban.
Mongeri, Allaury és D’Aranco, három isztambuli építész a 19. századból.
A Tanzimat-reformokkal az Oszmán Birodalom először került jelentős nyugati hatások alá (1839–1876). Ennek a változásnak a részeként Isztambul megújult, és Európa meghatározó építészeti stílusát, a neoklasszicizmust öltötte. Az európai építészek voltak az elsők, akik alkalmazták ezt a stílust, majd később keresztény oszmán építészeket is felvettek, hogy tovább terjesszék azt. Példaként említhetjük a brit építészt, W.J. Smith-t, akit a brit nagykövetség építésére alkalmaztak, és a svájci építészt, Gaspare T. Fossatit, akit az orosz nagykövetség építésére alkalmaztak. Számos építész, például Valluary és Jachmund, Abdulhamid II. uralkodása alatt Isztambulba került, hogy vagy építészeti alkotásokat hozzanak létre, vagy kutassák az oszmán építészet történetét. Kutatásaik eredményeként a neoklasszikus és az oszmán stílus elemei ötvöződtek. A Képzőművészeti Akadémia (1882) és a Császári Régészeti Múzeum Vallaury két legismertebb alkotása. Raimondo d'Aronco ezzel szemben az Art Nouveau stílus elemeit vezette be. IsztambulMindkettő megtalálható a Yildiz-palota pavilonjaiban és a Karaköy mecsetben.

